Gyökerek tábor 2007

Budapest lakói az elmúlt években már hozzászokhattak a zöld pólós fiatalokhoz, akiknek hátán egy stilizált napraforgó virít a maga hatalmas, szerteágazó gyökereivel. A gyökerek kisebb-nagyobb kárpátaljai, székelyföldi és vajdasági településeket jelképeznek, illetve az egyik gyökércsúcs alatt – ugyanolyan betűmérettel – a Budapest felirat olvasható.

A fent említett fiatalok további ismertetőjegyei: zajosak, vidámak, valamint hajlamosak a városi közlekedés gátlástalan akadályozására, például a mozgólépcső elején vagy a zebrán való átkeléskor. A Gyökerek ‘mozgalom’ most ünnepli 5. jubileumi évfordulóját, a bánáti Muzslya községben, a szaléziak Emmausz kollégiumában. Ebből az alkalomból született jelen írásunk is, mely a ‘mozgalom’ eddigi történetének felidézésével kíván hozzájárulni a jubileum méltó megünnepléséhez.

A Gyökerek a budapesti Szent Ignác Jezsuita Szakkollégiumhoz kötődő – kollégista vagy öregdiák – fiatalok mintegy 40 fős csoportja, akik az elmúlt 5 évben minden nyáron megrendezték egyhetes élménydús gyermektáborukat határon túli fiatalok (kárpátaljaiak, székelyföldeik és vajdaságiak) számára. A ‘Gyökerek’. A mozgalom ‘szellemi atyja’ és általában a táborok vezetője László Zoltán ‘főgyökér’, a Szent Ignác kollégium öregdiákja, akinek felesége, Halmai Teréz (szintén öregdiák) muzslyai származású. A László család köré az elmúlt évek folyamán egyre több lelkes fiatal csoportosult, és míg az első tábort alig heten rendezték meg, az idén a ‘mozgalom’ közel félszáz fiatalt foglal magába, akik közül sokan anyagi támogatással és imádsággal, mások pedig önkéntes szervezői munkával járulnak hozzá a nyári táborok sikeréhez. Az önkéntesség – őszinte lelkesedéssel karöltve – a szervezői gárda hozzáállásának alapvető ismérve.

 

A táborban való részvétel a gyermekek számára ingyenes. A szállás, az ellátás, a színes programok anyagi fedezetét a szervezők nagylelkű szponzori adományokból, illetve magyarországi pályázatokból teremtik elő. Ez az önkéntesség és önszerveződés – föltéve, hogy a forrásteremtő pályázatok eredményhirdetése nem késik – maximális szabadságot biztosít a kulturális, hagyományápoló, lelkiségi és közösségépítő programok kialakításában, s így a Gyökerek tábort még inkább a magunkénak, igazi személyes ügynek érezzük; egy olyan kreatív közösségi munkának, amelynek gyümölcseiről azonnal mi magunk is meggyőzőhetünk. A legőszintébb visszajelzés ez: a gyerekek mosolyában, harsány kacajaiban, kedves gesztusaiban, lelki kiegyensúlyozottságukban, olykor könnyekben. Kevés olyan kezdeményezést ismerek Magyarországon, ami ilyen őszintén, ilyen mélyen – egészen a gyökerek szintjén – és ilyen odaadással foglalkozna a határon ‘inneni’ és ‘túli’ (avagy ‘túli’ és ‘inneni’) ‘cölöpverés’, azaz közösségépítés gondolatával.

 

A Gyökerek keresztény mozgalom. Egy jezsuita kollégiumból nőtt ki, magáénak vallja Don Bosco nevelési elveit, és nemcsak megőrizte, de folyamatosan bővítette is lelkiségi tartalmát – gondoljunk itt a közös Szentmisékre, vallási énekek tanulására (egyik-másik dalból a tábor végére sláger kerekedik), imádságos napzártára és a szervezők szemei előtt lebegő – többnyire a gyakorlatban is megvalósuló – másokért élő ember eszményére. A keresztény pedagógiai -véleményem szerint – a táborok sava-borsát jelenti. A résztvevők kiválasztásánál a Háló mozgalomban tevékenykedő határon túli plébánosoktól, az idén főleg Mellár József atyától kaptunk pótolhatatlan segítséget. A gyerekek többsége valamilyen szempontból – kulturális vagy szociális értelemben – hátrányos helyzetű: nincs elég lehetősége az anyanyelven való tanulásra, nyelvápolásra; rendezetlen családi közegben él, esetleg teljesen árva; nagy szegénységből jön, nincs lehetősége nyaralni, stb.

 

A Gyökerek tábor alapelemei a mozgalom ötödik évére nagyjából kikristályosodtak. Ilyenek a napi (értsd: mindennapi) kirándulások, melyek biztosítják a gyerekek számára az alapvető élményanyagot; az idén például Szabadkát, az adai strandot, az aracsi romtemplomot, Nagybecskereket, a Császár-tavat és a muzslyai Lehel-focipályát látogattuk meg. A gyerekek kiscsoportokba osztása segíti a közösségbe való beilleszkedést, illetve a kiscsoport vezetője (egy huszonéves Gyökér) teljes felelősséggel tartozik csoportja tagjaiért, fizikai és lelki-morális értelemben egyaránt. A gyerekek és a csoportvezető között jellemzően szoros szálak fűződnek és kölcsönös bizalom fejlődik. A gyerekek fegyelmezettségét a lehető legszerényebb eszközökkel – kiabálás és szigorú retorziók nélkül – alakítjuk ki: reggel gitáros ébresztő, a kiscsoportok összetartása a közlekedésnél és a házimunkák végzésénél, a gyerekek bevonása a tábor működtetésébe kisebb felelősségű feladatok (pl. terítés, takarítás, szórakoztató előadások kitalálása) segítségével. A gyerekek kreativitására eddig sikerrel és további nagy bizalommal építünk: ki-mit-tud-szerű előadások, performance-ok, kvízjáték, rajzverseny, ‘angyalkázás’. Ez utóbbi azt jelenti, hogy mindenki húz magának egy ‘védencet’ a tábor legelején, akinek úgymond angyalkája lesz. Az angyalka különös érzékenységgel viseltetik a védence iránt, ajándékokat készít neki, felvidítja, ha szomorú, sokat beszélget vele, odafigyel lelki szükségleteire – mindezt a lehető legtapintatosabb, akár észrevétlen módon. Meglepő, hogy még a legkisebb gyerekek is milyen felelősséggel, érettséggel és kreativitással játszák ezt az ‘angyali játékot’. A tábor minden napját közös esti imádság zárja a kápolnában vagy közösségi teremben.

 

Hojdák Gergely Szent Ignác kollégista

 

 

 

 

Szabadka

szabadka_02_1200szabadka_1200szabadka_03_1200

 

 

Aracs

 

aracs_02_1200aracs_1200aracs_03_1200

Misztrál koncert

misztral_1200misztral_02_1200

Nagybecskerek – strand

becskerek_strand_1200becskerek_strand_03becskerek_strand_02_1200

Nagybecskerek

 

becskerek_03_1200becskerek_1200becskerek_02_1200

Ki mit tud?

 

bemutatkozas_04_1200bemutatkozas_1200bemutatkozas_02_1200

Stáb performance

performance_1200performance_02_1200

 

 

Ébresztés, ebéd, játék

ebreszto_1200ebed_1200jatek_01_1200

 

 

Gyöngyfűzés, kirándulás, záró mise után

 

gyongyozescsaszar_to_1200muzslya_1200

 

 

 

 

 

 

Azok az érzések, melyek nyomot hagytak bennem

  A következő iromány szubjektív. Én így gondolom. Lehet másképpen is. Vitatkozni azonban nincs értelme. Én akkor is így fogom gondolni. Gondolatot is ébreszthet.

Sokan mondták már nekem (pszichológusok, barátok) hogy érdemes lenne emberekkel foglalkoznom, természetemből és kisugárzásomból adódóan. Olvasd csak bátran tovább, ez nem egy kampányszöveg, vagy valami puccos helyre szóló jellemzés, ezt mások mondták rólam. Én kicsit árnyaltabban fogalmaznék ennél. Emberekkel kifejezetten nem szeretek foglalkozni, nagyon kevés türelemmel lettem megáldva ilyen téren, legalábbis az utóbbi időben ez látszik beigazolódni. A gyerekekkel viszont valahogyan mindig olyan hangot tudtam megütni, amit ők is és én is élveztem. Itt sem általánosítok, de a legtöbb esetben igaz. Szeretek gyerekekkel foglalkozni. Olyan tiszták és ‘ártatlanok’ és ami a legfontosabb, hogy a maguk módján rendkívül őszinték. Lenne mit tanulnunk tőlük. Ahogy öregszünk, egyre jobban elfelejtjük ezt a nagyszerű erényt.

Valaki megtanulja nagyszerűen palástolni, nehogy bárki is megtudja azt, hogy Ő mit érez, vagy mit gondol, mert a társadalom vagy valaki jelentéktelen megszólná miatta. Tény: Saját magunkkal szemben sem vagyunk őszinték. Félünk, mi lesz akkor ha valami kiderül rólunk. Félünk attól, hogy sebezhetővé válunk. Érzéseinket visszafojtjuk, emiatt szívünket sem tudjuk a másik felé teljes mértékben kitárni. A szerelmed nem mondja, hogy ‘szeretlek’, ‘szükségem van rád’, ‘jó hogy vagy nekem’ , mert fél attól, ha kitárulkozik, akkor a másik kihasználja azt. A barátod nem mondja: ‘Olyan jó, hogy barátok vagyunk’, ‘nagyon jó volt veled beszélgetni’ ,nehogy már gyengének látszódjon. Emberi kapcsolataink teljes mértékben eltorzultak. Érdek került minden elé. Milyen előnyöm származhat abból, hogy.

Ezzel szemben itt vannak a gyerekek. Bármilyen helyzet is álljon elő, a lelkük mélyén teljes mértékben tiszták és őszinték tudtak maradni. Érzéseik és érzelmeik nem hazudnak, nem tudnak hazudni. Még. Ezért ekkora adomány gyerekekkel lenni. Szerintem legalábbis. A velük töltött idő alatt rájössz, hogy az élet mennyire egyszerű is tud lenni. Fehér és fekete. Igen vagy nem. Nincs talán vagy esetleg. Még a nem tudom az elfogadható válasz. Ez idő alatt annyira átszellemülsz, úgy érzed te is szeretnéd ilyen egyszerűen látni a dolgokat. Ha velük vagy, nincs gondod a politikai válságokra, gazdasági megszorításokra, háborúkra. Csak azt a szeretetet, amit ő minden pillanatban irányodba küld, próbálod meg, hangsúlyozom, csak próbálod viszonozni, vagy meghálálni. Gondolj csak vissza. Ha bármikor foglalkoztál gyerekekkel, hányszor nyitottad ki teljesen a szívedet felé. Ne gondolkozz. Egyszer se. Nem tudod. Amikor ő sugárzott, te akkor is csak pislákoltál. Próbáld megfigyelni. Mit tennél abban az esetben, amikor 4 tizenévestől búcsúzol el utolsó este és ezt mondják: ‘Ne menjetek ki a szobából. Ha kimentek, akkor sírni fogunk!’ Mit válaszolnál nekik? Elütöd egy poénnal, vagy nem szólsz semmit, esetleg gyorsan távozol. De azt semmiképpen nem mondod nekik, még ha így is érzed: ‘Ha kimegyek a szobából, én is sírni fogok!’ Miért nem? Valamit elfelejtettél, elfelejtettünk mi mindannyian. És hogy miért? Azt én nem próbálom megoldani, de a megoldás ott van előttünk, az biztos. A kérdés csak az: Miért nem élünk vele?

Tehát akkor jött az ötlet, hogy milyen jó a gyerekekkel foglalkozni. Játszani, kirándulni és a többi. El is mentem a megbeszélésre, sőt már előtte is tájékozódtam arról, hogy mi is ez a GYÖKEREK mozgalom. Válaszul azt kaptam, hogy hátrányos helyzetű határon túli magyar gyerekek táboroztatása. A gyerekek nagyon aranyosak, rajtad lógnak egész nap, ölelnek és a többi mesébe illő történetet hallottam Misikéről meg a többiekről, amire azt gondoltam magamban, hogy hiszi a piszi, majd meglátjuk. Így erős elhatározást tett követett, Peti szeret a gyerekkel lenni, majd jól megtáboroztatom őket. Egyetlen rossz érzésem volt csak. Mivel ezeknek a gyerekeknek a 90%-a már volt tavaly Budapesten, és én ott ugyebár nem voltam, a többi segítő meg mind igen, akkor itt most mi lesz. Nem ismernek a gyerekek, a többieket meg igen, akkor valószínűleg itt nem én leszek a ‘sztár.’ Na ez egy olyan pofon volt, ami szerintem nagyon jókor jött. Nem baj, majd ha megismernek, rájönnek mekkora arc vagyok. Már túl voltunk a bemutatkozáson, a közösségi játékokon, a stábmegbeszélésen, ahol mindenki nevekkel dobálózott, én meg csak ültem, mint a kuka. Misike mekkorát nőtt, Szilveszter hogy megváltozott és a többi. Én meg csak pislogtam. Majd holnap, Szabadkán megmutatom én. De mint mindig, amikor ilyen nagy mellényem van, most is csalódnom kellett. Valahogy közel kell férkőzni a gyerekekhez, a bizalmukba kell, hogy fogadjanak, ha azt akarom, hogy engem is úgy kezeljenek, mint a többi segítőt. Na erről beszéltem egy kicsit fentebb. Csak egy felnőtt gondolkozhat így. Te jó Isten! Még most is röhögök saját magamon, hogy milyen szánalmas voltam azokon a napokon. Szóval a strandon majd játszok velük, akkor már minden oké lesz. Átütő sikert azonban itt sem értem el.

Visszafele úton, ránézve a gyerekekre, azon gondolkodtam, hogy ezeknek a gyerekeknek a nagy része egyáltalán nem is hátrányos helyzetű. Rendes ruhákban járnak, rendesen viselkednek, és nem úgy tűnnek, mint akiknek bármilyen bajuk lenne lelkileg. ‘Akkor még vak voltam, de most már látok’ Ez nagyon tetszik. Kezd átmenni közhelyszótárrá a történet, de hát ez történik azzal, aki csak a felszínen kapirgál. ‘Evezz a mélyre’ ‘Másokért élő ember’ Olyan hívószavak ezek, amik nap mint nap visszhangoztak a fejemben, már-már szlogenné fonnyadva. Azonban mély tartalmát sokáig nem tudtam magamévá tenni. Egészen szerda estig.

Úgy adódott, hogy én nem tartottam a többiekkel az aracsi romtemplomhoz, hiszen az este sztárvendégét, a Misztrál együttest kellett valakinek fogadnia. Én meg feláldozva magamat, igent mondtam.

A délután egészen görbére sikeredett az együttes tagjaival. Megetettem, megitattam őket, majd az utóbbit tovább folytatva sikerült velük közelebbről is megismerkednem még a koncert előtt. A koncertre készülve kiderült, hogy ők egészen másra számítottak. Nem tudták, hogy a gyerekek hátrányos helyzetűek, ott derült ki, hogy a gyerekek nagy része árva, vagy nevelőszülőknél él. Ettől szemmel láthatóan elment egy kicsit a kedvük. Legalábbis úgy tűnt. A gyerekek viszont nagyon várták a meglepetésként beharangozott előadást. Egy kis félelem is volt bennem a koncert előtt, hogy esetleg a gyerekeknek nem fog tetszeni. Ám amit tapasztaltunk a koncert után a zenekarral, az egészen más volt. Volt szerencsém beszélni az egyik taggal egészen sokáig(hajnal 3ig), ami számomra hatalmas istenélménnyel ért fel. Nagyon sok dolgot mondott, felsorolni is sok lenne, így csak azt írom le, ami számomra a fordulópontot jelentette. Új parancsot adok nektek: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Ez a baromira egyszerű mondat döbbentett rá arra, hogy mennyire gyarlóak vagyunk mi. Ez a legfontosabb dolog az életben, ha ezt nem értjük, akkor hiába keresgélünk máshol. Nem kell ehhez még vallásosnak se lenni, hiszen alapjáraton mindenki szereti saját magát valamennyire. Ennélfogva nincs is egyszerűbb dolog, mint csak annyira szeretni a másikat, mint ahogy önmagunkat szeretjük. Ennek nyomatékosítására egy ember 2000 évvel ezelőtt életét adta miértünk, és a sok tanítása közül ez a legfontosabb szerintem. Ebben az egyszerű mondatban benne foglaltatik minden olyan üzenet az Istentől, amire szükségünk lehet az életben. Hiszen mit ér bármilyen vagyon, siker, ha nincs mögötte tartalom. És ezt az egyszerű mondatot kóstolgatva értelmet nyer a ‘másokért élő ember’ és az ‘evezz a mélyre’ satöbbi. Úgy gondolom, hogy az ember egész élete rámegy arra, hogy ezt a parancsot kóstolgassa, de ízlelgetni kell, és néha meg lehet érezni az igazi ízt, ha az ember figyel. Ez volt számomra az újabb pofon. Hogy várhatom el a gyerekektől, hogy hozzám közelebb kerüljenek és nyitottak legyenek, ha én magam nem fordulok oda, és nem leszek nyitott, és alázatos. És ekkor újabb felismerés, szlogen közhely ütötte fel magát a fejemben: ‘Amit a legkisebbekkel tesztek jót, velem teszitek.’ Így már minden világos. Volt válság, nincs válság. Volt arcoskodás, nincs arcoskodás. Nem volt alázat, lett alázat. Illetve magyar alázatJ. Na mind1. És ami másnap reggeltől történt, az tényleg csodaszámba ment. A gyerekek anélkül, hogy egy szót szóltam volna, közeledtek hozzám, bújtak öleltek, érdeklődtek, még azok a 16 vagy 17 éves lányok, akikről a stábmegbeszélésen előző este azt mondtam, hogy szerintem az egész nem érdekli őket, és nem is tudom mit keresnek itt és pláne a csoportomban. Minden varázsütésre megváltozott. Az egész napom csodaszámba ment. A reggeli után bejött Misike a szobámba, leült az ágyamra, felnézett a falon lógó feszületre és azt mondta: ‘Peti, te nagyon jó helyen vagy, együtt alszol a Jézuskával.’ Mondta ezt egy 12 éves gyerek. Paff. Eszembe se jutott. A kézműves foglalkozáson is jókat beszélgettem velük, sőt a végén rávettek, hogy én is készítsek valamit gyöngyből a barátnőmnek, mert ‘az úgy illik’. A délutáni fürdőzésen is megtapasztaltam, hogy mennyire ‘fontos’ voltam számukra. Nagyon alacsony, 50cm volt a víz, ezért nem akartam bemenni, inkább ezt a ‘beszámolót’ akartam írni. Erre kijöttek többen és be akartak ráncigálni a vízbe, hogy játsszak velük. Addig ismeretlen lányok jöttek oda hozzám, még több embert megismerve játszottunk. Néri Szent Fülöp életét bemutató film pedig feltette az I-re a pontot. 40 gyerekkel a hátad mögött egészen más és mélyebb mondanivalót sugároz, az amúgy sem túl felszínes film. A film végére teljesen átszellemültem. Ez nem is jó szó erre. Nem tudom körül se írni, mit éreztem akkor. Megbabonázott. Na jó, hagyjuk. Következett számomra az utolsó nap. A program elég zsúfolt volt, nehéz volt napközben sokat együtt lenni a gyerekekkel. Ám Krisztián és Misike arcán látni a ragyogást, ahogy a vállamon viszem őket, vagy inkább a Lottó 5ös, inkább az előbbi. Na jó, inkább a lottó 5ös, hogy lehessen sok ilyen programot szervezni még, hiszem, hogy szüksége van MINDEN embernek ilyen tapasztalatra, kortól és nemtől függetlenül. Következett a Mindent vagy Semmit a szépséges Dórával. Vágó Istvánná léptem elő Sanyiból, és ugyan a gyerekek nagyon fáradtak voltak már a végére, de úgy gondolom velem együtt élvezték a játékok. Következett a búcsú ideje. A szokásos esti imán tudatosult a gyerekekben az, hogy 4 segítővel kevesebb lesz másnap reggeltől a létszám. Oli, Szilvi, Bandi, és én léptünk le galád módon a tábor vége előtt két nappal. De ilyen szeretetet ritkán kap az ember az biztos. Mélykúti Marikával 3 mondatot beszéltem a tábor alatt, de sírt a búcsú előtt, valószínűleg nem miattam sírt, de odajött hozzám, átöleltem, ekkor pedig még két pici lány csatlakozott hozzánk. Vigasztalhatatlanok voltak. Az esti imán pedig nem volt olyan gyerek, aki ne zokogott volna. Nem hiszem, hogy csak és kizárólag miattunk sírtak volna, de akkor is nagyon jól esett az, hogy a gyerekeknek ennyi idő alatt is tudtunk valamit adni, arról nem elfeledkezve, hogy mi mennyit kaptunk tőlük. Kisírt arcok vonultak az ágyba, én pedig beparáztam. Nem tudtam kezelni a helyzetet. Sírni nem akartam, csak egy dolog miatt. Nem lettem volna elég kemény, ha sírok. Nevetséges. Belül ugyanannyira zokogtam, mint ők. Elhatároztuk Bandival, hogy közösen bemegyünk minden szobába és a lefektetés keretein belül elköszönünk mindenkitől. Csak néhány mondat: ‘Ígérjétek meg, hogy találkozunk jövőre.’ ‘- Hello lányok! Jöttünk elköszönni! – Most már alszunk, majd reggel találkozunk(5.30kor jött értünk a taxi) -Biztos? -Igen, már beállítottuk az ébresztőt 4.30!!!!-ra.’ Vagy még: ‘Miért kell nektek elmenni? Miért nem maradtok?’ Döbbenetes. Értelmes reakciók nem voltak részünkről szerintem.

Akkor értettem meg, hogy mi a tábor célja, haszna és értelme is egyben. Számomra: Gyökerek egyrészről azért mert közös gyökereink alapján töltjük el az időt. És Gyökerek azért, mert valamit felszínre hoz az együtt töltött idő alatt, valahonnan nagyon mélyről, egészen a gyökerekből. Olyan helyről, amivel MINDENKI rendelkezik, mégis kevesen fedezik fel a bennük rejlő erőt. Nagyon mélyre, egészen a gyökerekig kellene ‘evezni’. Így hát reggel 5.20kor már ott vártak ránk a bejáratnál. Nagyon jó érzés volt. Fájt eljönni.

A tábortól nagyon sok mindent kaptam. Hitet, hogy érdemes olyannak lennünk, amilyenek vagyunk. Reményt, hogy amit teszünk, amiért harcolunk, ami számunkra fontos, az nem hiábavalóság, léteznek mások is(gyerekek, segítők) akikben megvan még ez a fajta közös gyökér is. És legfőképpen szeretetet, nagyon sok szeretetet. Erre nagyon megtanítottak a gyerekek. MINDENT, ismétlem mindent meg lehet oldani odafordulással, nyitott szívvel és szeretettel. És ha megvan a hit, a remény, és a szeretet, akkor mire lehet még szükségünk?

Természetesen a mindennapi gondok felőrölnek minket. Nem tudunk mindig odafordulni, ahol szükség van. De Pál is úgy fogalmaz: ‘Törekedjetek!’ Nem biztos, hogy e sorok elkövetője is mindig hiteles ember, de úgy gondolja, hogy e sorok olvasása gondolatébresztő lehet azok számára, akik nem igazán tudják, hogy hányadán is állnak önmagukkal. Mindenkiben van még egy kis gyermeki. Ezt érdemes elővenni, kicsit leporolni, és újból felölteni.

Úgy gondolom a tábor nagyon jó arra is, hogy mindenki megtalálja önmagában azt a gyökeret, amit a magvető vetett el benne. És ha ehhez jókedv, vidámság és őszinte érzelmek is járnak, akkor mindenkinek csak ajánlani tudom. Recept nélkül is!

Épp most, a Misztrál zenéjét hallgatva is azon gondolkodom, hogy ott és akkor miért nem sírtam. Utólag, Dsida Jenő szavait is felhasználva már könnyű okosnak lenni. (Az igazság az, hogy Mika(egyik tag) ezt már csütörtök hajnal kettőkor mondta nekem, csak nem tudtam fogni, hogy mi takar ezzel. Azonban itthon ez is koppant) Tehát a nagyon rövid mondat így hangzik:

‘Az ember sír, Isten szeret.’

Juhász Péter (Szent Ignác kollégista)