Tábori História 2013

Tábori História 2013


Avagy mi is történt az idei táborban?

Az idei táborba három helyről érkeztek a táborozók: Erdélyből Székelyvarságból, Kárpátaljáról Fancsikáról, Délvidékről pedig Keveváráról, Székelykevéről, Belgrádból és Csókáról. Péntek estére szépen összegyűlt a csapat, a tábort közös szentmisével és vacsorával kezdtük, majd az esti imáig különböző ismerkedő játékokat játszottunk.

2013. augusztus 10. (szombat)

 A tábor első napján Budapest főbb nevezetességeit tekintettük meg. A Budai Várban négy történelmi állomáson keresztül ismertük meg a városrész történetét. Először Ferenc József íródeákja beszélt a királyi palota történetéről. Utána megtekintettük a Mátyás templomot, ahol egy templomi ácsmestertől hallottunk érdekes történeteket az épület viszontagságos múltjáról.

Harmadjára a Hadik-lovasszobornál egy derék parasztembertől megtudhattuk, hogyan használta a diákság a szobrot saját szerencséjének a kovácsolására. Végezetül egy orvos kisasszony mesélt a II. világháború alatt is hasznosított Budavári Labirintusról.

Délben a parlament volt az úti cél. Miután közös erővel sikerült átvészelni egy kiadós nyári zivatart, végül is a Parlament épületében melegedett fel a csapat. Itt rácsodálkoztunk a gazdagon díszített épület belsejére, a Szent Koronára és a kupolára, valamint az őrségváltást is megtekintettük.

Egy gyors városligeti falatozás után délután már a Budapesti Nagycirkusz varázslatának adtuk át magunkat. A látványos előadás után a Hősök terén ismerkedtünk meg a magyar történelem híres uralkodóinak szobraival és azzal, miért is voltak ők fontosak népünk történetében.

A csapat a nap végén a közös játékoknak (fogó, evolúció, sülnek a kenyerek, stb…) köszönhetően még jobban összekovácsolódott. A napot meleg vacsora és egy kiadós alvás zárta.

 

 2013. augusztus 11. (vasárnap)

 A vasárnapi nap java részét a természetben töltöttük. Reggeli után a kispesti kollégiumtól egészen Hűvösvölgyig utaztunk, ott átszálltunk a Gyermekvasútra, és egészen Normafáig zakatoltunk. Vonatozás közben sokat énekeltünk és különböző játékokat tanultunk egymástól, gyönyörködtünk a tájban, és persze minden állomásnál tisztelegtünk a Gyermekvasút kis munkatársainak.

A tisztáson nagyon sokat játszottunk: voltak különböző csapatjátékok, méta, és természetesen számháborút is vívtunk, amelyet végül óriási küzdelem után 2:1 arányban a piros csapat nyert meg. A sok játék után azért még maradt annyi erőnk, hogy felszaladjunk az Erzsébet-kilátóba, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a fővárosra.

A János-hegyről libegővel ereszkedtünk le, onnan pedig egyenesen a zugligeti Szent Család templomba vezetett az utunk, ahol szentmisén vettünk részt. Nagy örömünkre Kiss Ulrich jezsuita atya külön köszöntötte a tábor résztvevőit, a bátrabbak pedig ministrálni és felolvasni is jelentkeztek a szentmisén.

Mise után – némi kalandos buszozást és metrózást követően – visszatértünk a kollégiumba, ahol már várt minket a finom, meleg vacsora.

 

2013. augusztus 12. (hétfő)

 A reggelt egy kicsit másképp kezdtük, mint a többi napunkat. A megszokott, nagytermben elfogyasztott reggeli helyett, ma a buszon ettünk finom péksüteményt, ugyanis kirándulni indultunk! Az utazás nagyon jó hangulatban telt, gitáros – énekes vidámság kísérte utunkat.

Megérkeztünk Esztergomba, ahol megtekintettük a Bazilikát. A Bakócz-kápolnában is jártunk, majd felsétáltunk 413 lépcsőt, és gyönyörű kilátás tárult elénk a Bazilika kupolájából, még Szlovákiát is láttuk! A “nagy túra” után finom ebédet fogyasztottunk el a Szent Adalbert központban.

Továbbindultunk, és egy még nagyobb kaland várt ránk. Visegrád volt a következő állomásunk, ahol kipróbálhattuk a bobot. Nagyszerű érzés volt olyan gyorsan száguldani!

Ezután játszottunk métát, ami hasonlít a baseballhoz, a meccs végére mindenki ügyesebben tudott ütni. A kirándulás végén egy erdei úton sétáltunk le a buszunkhoz, melynek végén a Duna-parthoz érkeztünk.

A hazautazás hasonlóan énekes-bulis hangulatban telt. Miután megérkeztünk finomat vacsoráztunk és egy meglepetés várt ránk, mely nem volt más, mint koncert és táncház a Túlpart zenekartól. Ezúton is köszönjük nekik, hogy ennyire jó hangulatot varázsoltak.

 

2013. augusztus 13. (kedd)

Kedden pihenősebb napunk volt, az összes program a Kollégiumban zajlott. Délelőtt Mohay Bori vezetésével kézműves foglalkozáson vettünk részt. Képkereteket, műanyag palackból polipokat készítettünk, origamiztunk és sógyurmáztunk is. Mindenki nagyon lelkesen kézműveskedett, az elkészült műveket pedig haza tudjuk vinni az otthon maradt családtagoknak, barátoknak.

Délután fogorvosok látogattak meg minket, akik megmutatták, hogyan kell helyesen fogat mosni. Emellett játékos formában megmutatták azt is, hogyan tömik be a lyukas fogakat, és különböző színes anyagokkal befestették a fogakon maradt lepedéket is. Nagyon hasznos és tanulságos volt az előadás, és ezentúl biztosan helyesen fogjuk ápolni a fogainkat!

A nap fénypontja a bemutatkozó est volt, amin vendégül láttuk a tábor néhány nagylelkű támogatóját is. A csoportok a nap folyamán nagy izgalommal készültek a bemutatkozásra, aminek meg is lett az eredménye, hiszen igen színvonalas produkciókat láthattunk. Elsőként a székelyvarsági csapat mutatkozott be. Varsági népdalokat és táncokat láthattunk-hallhattunk, sőt, egy Székelyvarságról szóló verssel is megismerkedtünk, amiből kiderült, milyen tanyabokrokból áll a település.


A délvidékiek produkciójából kiderült, hogy a csoport egy része Keveváráról indult, majd Székelykevén, Belgrádban és Csókán csatlakozott hozzájuk a csapat többi tagja. Ők is népdalokkal és táncokkal örvendeztettek meg minket.

A kárpátaljaiak a népszerű “Európa” című dalt írták át úgy, hogy az Kárpátaljáról szólt, majd egy fergeteges tánckavalkáddal zárták a produkciót. Mind a három csoport előadását természetesen hatalmas tapsvihar követte.

A bemutatkozó estről a szervezők előadása sem hiányozhatott. A Gyökerek Tábor Cirkuszában először a bohóc nevettette meg a gyerekeket, majd következtek a tornászlányok és a zsonglőr, utána pedig egy nagyon veszélyes mutatványt láthattunk: az egyik stábtagot kettéfűrészelte a bűvész! (Szerencsére aztán sikerült újra visszailleszteni a lábát a testéhez J) Az izgalmak után két stábtag vicces reggeli készülődését láthattuk, utána pedig megtudtuk, hogyan tud 8 ember fogmosás után egy pohár vízzel öblögetni. Ezután két pantomimes figura gyerekeket szólított a színpadra, akiknek három dobozt kellett felemelniük – az utolsó alatt nagy meglepetés várta őket! J Végül a stáb színházi csapatának próbáját láthattuk különböző stílusokban (opera, rap, romantikus), a produkció lezárásaként pedig egy dalt hallhattunk a szervezők előadásában.

A vidám estet most is közös imával zártuk, majd nyugovóra tértünk, hiszen szerdán korán reggel indultunk a Balatonra!

 

2013. augusztus 14. (szerda)

A szerdai nap egy kicsit borongósan indult (szerencsére csak az időjárást tekintve), de töretlen jókedvvel indultunk el a balatoni nap hűvös reggelén.

Első állomásunk a Tihanyi apátság volt. Kedves idegenvezetőnk végigvezetett bennünket a templomban, majd megtekintettünk egy történelmi emlékeket bemutató kiállítást is. Ezután kipróbáltuk a híres tihanyi echót, más néven tihanyi visszhangot, és elfogyasztottuk ebédünket is az apátsági konyha jóvoltából.

A várva várt napsütésből pedig már jóllakottan kaptunk egy kis ízelítőt a Balatont átszelő komp fedélzetén. Sajnos nem sokáig örülhettünk neki, mire a balatonföldvári strandra megérkeztünk, már csak emlék volt a napsütés. De azért ez nem szegte kedvünket: a kissé hűvös “magyar tengerbe” épp oly lelkesedéssel vetettük be magunkat, mintha hét ágra sütne a nap. Sokáig azonban nem lehettünk a vízben a hideg miatt, így a délután során a lángosozás mellett különböző játékokra is sor került, illetve sokan a játszóteret választották. Amikor azonban eleredt az eső, akkor kénytelenek voltunk buszra szállni, akármilyen jól is éreztük magunkat.

A szálláson cserébe dinnye várt minket, aztán a nap záróeseményeként megnéztük a kiváló “Fel” című animációs filmet.

 

2013. augusztus 15. (csütörtök)

A napot egy kiadós postázással kezdtük. A postázás lényege az, hogy a táborlakóknak lehetőségük van nagy gonddal megírt levelekkel is kedveskedni egymásnak – ezeket reggel vagy este osztjuk ki nagy örvendezés közepette.

A levelek kézbesítése után már indultunk is a Csodák Palotájába, ami egy olyan hely, ahol a fizika látványos csodáit szemlélhettük meg ötletesebbnél ötletesebb eszközök által. Emellett még két előadásra is be tudtunk ülni, ahol előadónk nem csak elvarázsolt minket az érdekes kísérleteivel, hanem még meg is magyarázta pár szóval, hogy mi a jelenségek magyarázata.

A délutánt pedig a Duna egyik csendes mellékágánál töltöttük, ahol a sárkányhajózás rejtelmeibe nyerhettünk betekintést. Maga a sárkányhajó egy 22 személyes csónak, melyből 20 evezős, 1 kormányos és 1 dobos.

Bár az evezésben jól elfáradtunk, mégsem ért véget ennyivel a napunk. A szállásra visszaérkezve megismerkedhettünk a Hencida táncegyüttessel, akik gyorsan megtanítottak bennünket pár táncra.

Végül pedig a “Mindent vagy semmit” nevű játék keretein belül felidéztük a tábor fontosabb eseményeit, helyeit, és egy vetélkedővel eldöntöttük, hogy melyik csapatnak a legjobb az emlékezete. A napot aztán imával zártuk.

 

2013. augusztus 16. (péntek)

A tábor utolsó napján az ébresztő torna és a finom reggeli után elindultunk az Állatkertbe. Kiscsoportokban barangoltuk be az egész Állatkertet, igyekeztünk minden állatfajjal megismerkedni. Nagy örömünkre láttuk Ashát, a kiselefántot, és a szintén nemrégiben született zsiráfborjút is.

Ebéd után továbbindultunk a Margit-szigetre. A Margit-szigetet eredetileg a Nyulak szigetének hívták, mai nevét arról kapta, hogy Árpádházi Szent Margit (egyik legfontosabb magyar szentünk) a tatárjárás idején a szigeten álló kolostorban élt. A Margit-szigeten kipróbálhattuk a bringóhintót, ami jó mulatságnak bizonyult, hiszen ezzel a félig bicikli-félig autó járművel könnyen körbejárhattuk a szigetet.

Bringóhintózást követően visszaindultunk a Kollégiumba, ahol részt vettünk a táborzáró szentmisén, majd „angyalkáztunk”, vagyis végre mindenki megtudhatta, hogy a tábor során ki volt az ő őrangyala, akitől kedves leveleket és sok-sok figyelmességet kapott az egy hét folyamán.

A tábor utolsó napját egy fergeteges bulival zártuk, majd elbúcsúztunk egymástól, a stábtagoktól, az új barátainktól.

 

Reméljük, hogy mindenki nagyon jól érezte magát a Gyökerek Táborban! Hazaérkezve se feledkezzünk meg egymásról, imádkozzunk a táborban megismert barátainkért, gondoljunk jó szívvel a szervezőkre és a támogatókra. És ne felejtsük el a tihanyi bencés apátságban tanult mottót: Keresd a békét, és járj utána!