Kárpáttúra Vajdaságban

Kárpáttúra Vajdaságban

Régi hagyomány a Gyökerek tábor berkeiben, hogy a nemcsak a gyerekek utaznak Budapestre, hanem időnként a táborszervező stáb tagjai is ellátogatnak egy-egy régióba az úgynevezett Kárpáttúra során. A tavalyi kárpátaljai látogatás után ezúttal Vajdaság irányába indultunk.

Péntek este Törökbecsén már nagyon vártak minket. Éjfél előtt oda is értünk volna, ha nem kell sokat várakoznunk a röszkei határátkelőnél. A hosszú út után még inkább jól esett a meleg fogadtatás. Finom vacsorával és előre befűtött szobákkal készültek vendéglátóink (volt táborozók otthonában, illetve a plébánián). Egy kiadós és pihentető alvás után reggelre már nagyon izgatottak voltunk: kik tudnak eljönni a találkozóra, milyen lesz az együttlét, vajon vissza tudjuk idézni majd a tábor hangulatát? Az előzetes aggodalmak teljesen feleslegesek voltak, könnyen egymásra találtunk, megörültünk, amikor egyre több ismerős arc mosolygott ránk. A közös játékok során felidéztük a csapatneveket, csatakiáltásokat, nosztalgiáztunk a kedvenc programok emlékén. Nagy öröm volt számunkra, hogy nemcsak az idei, hanem régebbi táborozókkal is találkozhattunk. A tisza-parti séta után sajnos el kellett köszönnünk, hogy József atya elkísérjen minket az aracsi pusztatemplomhoz. A monumentális romtemplom mindannyiunkat elkápráztatott, a ködös időjárás és a templommal kapcsolatos legendák még izgalmasabbá tették az élményt. Törökbecsén nem maradhattunk sokáig, a szívvel-lékekkel készített ebéd elfogyasztása után indulnunk kellett tovább.

Következő állomásunk Töröktopolya volt. Itt is szeretettel vártak már minket az idei és tavalyi táborozó gyerekek, szüleikkel együtt. A beszélgetések néhol hangos nevetésekbe csaptak át, és a játék sem maradhatott el. A tűzoltótoronyból sajnos a nagy köd miatt nem láthattunk messzire, de legalább az irányokat sejtjük, hogy melyik gyerek merrefelé lakik. Külön öröm volt, hogy most a szülők szemszögéből is ráláttunk a táborra, hiszen ők látják a legnagyobb változást. Bejárták azt az utat, hogy a gyerekeket (akik eddig alig párszor lépték át a falu határát) elengedjék Magyarországra, végigaggódták a tábort, hogy minden rendben legyen, majd végtelen nyugalom és hála töltötte el őket, amikor a gyerekek meg nem szűnő lelkesedéssel meséltek a táborról a határtól az otthonukig. A topolyai séta után indultunk is tovább, hiszen Péterrévén már vártak minket.

Péterrévéről 2016-ban érkezett egy csapat a táborba, nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy majdnem mindenki el tudott jönni velünk találkozni. Kati (a táborban ő volt a gyerekek kísérője) otthona megalapozta a bennőséges hangulat kialakulását. Fennhangon nosztalgiáztunk, önfeledten játszottunk, és amennyire lehetett, elmeséltük, hogy kivel mi történt az elmúlt egy-másfél évben. A közös vacsora után esti imával zártuk az együttlétet. Bár tudtuk, hogy másnap még találkozunk a szentmisén és a délelőtti sétán, nehezen sikerült társaságot bontani – ez is azt mutatja, milyen jó volt a hangulat. Vasárnap a séta vége a révhez vezetett, ahol ismét tudtunk egyet közösen játszani. A fenséges ebédet követően lassan hazafelé vettük az irányt, Kati elkísért minket Szabadkára. Itt Szilárd atya fogadott minket a Székesegyházban, majd körbejártuk a várost, megállva egy-egy nevezetességnél. Hamarosan viszont innen is tovább kellett indulnunk, hiszen még egy határ, majd hosszú út várt ránk.

A sűrű program ellenére a hétvége új erőt adott, feltöltődést hozott mindennapjainkba. Minden helyszínen nagy szeretettel fogadtak minket, már-már zavarba ejtő gondoskodással, figyelemmel fordultak felénk, amit ez úton is köszönünk. Minden tekintetben (akár a gyerekeké, akár szülőké, akár nagyszülőké) mindig a közösség kacsintott vissza ránk. A könnybe lábadó hála és összetartozás. Megható ebben az élményben részesülni! Annamari így emlékezett vissza a táborra: „Amikor hazajöttem, az osztálytársaim kérdezték, hogy milyen volt ez a Gyökerek tábor. Nem tudtam nekik elmondani, mert nem tárgyi ajándékokat kaptam, hanem inkább lelkit. És ez akkor nekem nagyon kellett. Nagyon jó volt. És örülök, hogy ott lehettem.”

Mi, stábtagok is hasonlóan érzünk minden tábor szervezésekor. Köszönjük, hogy ezzel a lelki többlettel most is megajándékoztatok bennünket! A következő találkozásig is tegyünk jót, mert tudunk!

Bárdos Orsolya