Jótékonysági koncert 2017

Jótékonysági koncert 2017

A Szent Ignác Jezsuita Szakkollégiumnak egyik legmeghatározóbb része a társadalmi felelősségvállalásának keretében immár tizenötödik éve megrendezésre kerülő Gyökerek Tábor. Minden évben a szakkollégisták és az öregdiákok segítségével gyűjtjük össze a tábor szervezéséhez szükséges pénzösszegeket. Mindezt pályázatok útján, egyéni és eseti adományokból egyaránt. 2016-ban elhatároztuk, hogy személyesebb módon is szeretnénk megszólítani minél több embert, s ennek apropóján találtuk ki a jótékonysági koncert ötletét.

Ezen este alkalmával keveredhet a személyes találkozás, a kultúra, a szórakozás és a segítségnyújtás öröme, azaz minden adott egy szép, hangulatos tavaszi estéhez. A koncertre 2017. április 27-én, este 19 órakor kerül sor a Mária utcai Jézus Szíve Templomban. Mindenkit nagyon sok szeretettel hívunk és várunk. Tegyünk együtt jót.

A koncert facebook eseménye: https://www.facebook.com/events/1689556834680469/